Az első bejegyzésemet gondolatébresztőnek szántam. MI is a közpénz? Ezen kezdtem el polemizálni. Persze egzakt definíciót nem lehet erre találni. A magam részéről én egy olyan anyagi forrás tömeget értek közpénzen, amelyet a köz érdekében költ el az arra feljogosított személy vagy szervezet úgy, hogy az a legjobb hatásfokkal hasznosuljon. Szóval én a magam részéről nem szeretnék politikai megközelítést alkalmazni.

Tehát akkor adott egy csomó pénz, ami arra vár, hogy a köz érdekében hasznosuljon jól. Mikor hasznosulnak jól a köz érdekében az anyagi források? Akkor, ha olyan közösségi igényt elégítenek ki velük, ami jól érzékelhetően elvárás a társadalmunkat alkotó természetes személyek részéről. Ha annak eldöntése, hogy mire kerüljön elköltésre közpénz ezt az aspektust figyelembe veszi, akkor részben már megnyugodhatunk. De jön a másik feltétel, hogy jól, gazdaságosan történjen meg az anyagi források felhasználása, azaz jól hasznosuljon a közpénz. Azaz nem pénzszórás legyen, hanem ugyanolyan takarékossági szempontok kerüljenek figyelembe vételére, mint az otthoni családi kassza esetében.

Na itt lép be a képbe a "csodafegyver", a közbeszerzés, illetve annak mindenféle csatolt része. Az alapja az egésznek az, hogy kizárja annak a lehetőségét, hogy elfogultan, irányítottan és pazarló módon kerüljön sor a közpénzek felhasználására. Ennek érdekében - természetesen igazodva az EU elvárásaihoz - olyan garanciális szabályok kerültek kidolgozásra törvényi szinten, ami ezt hivatottak biztosítani. A másik hívószó ebben a körben a transzparencia, ami azt szeretné kifejezni, hogy a közpénzek felhasználása az utolsó fillérig nyomon követhető.

Aki tehát valahogyan részesülni kíván a közpénzekből, annak tudomásul kell venni a közbeszerzések játékszabályait. Nem csak a döntéshozói, azaz azok oldaláról, akik "elköltik" a közpénzünket, hanem azok oldaláról is, akik ezekből teljesítményeik alapján, vagy más módon végül részesülnek. Ők tudomásul veszik, hogy a közbeszerzés szabályait alkalmazni kell. Na de álljunk meg egy rövidke szóra. Mert eddig csak nagy általánosságban beszéltem a közbeszerzésről mint a jogszerű közpénzfelhasználás egyik garanciája. De most akkor veszek egy nagy lélegzetet és egy kicsit alaposabban is bemutatnám a közbeszerzés rendszerét.

Akkor jöjjön most egy újabb fogalom: értékhatár. Az értékhatár dönti el, hogy az adott közcélra történő pénzköltés milyen szintű pályázat kiírásával lehet jogszerű. Uniós értékhatár esetén az arra az eljárástípusra előírt feltételek betartásával, az arra meghatározott formában és helyen történhet meg a pályázati kiírás. A nemzeti értékhatár ennél alacsonyabb, ebből adódóan az eljárási szabályok is mások. És ha nem éri el a közpénzfelhasználás a nemzeti értékhatárt, akkor még enyhébb szabályok vonatkoznak az eljárásra. Szóval ahogy csökken a felhasználandó közpénz mennyisége, úgy egyre enyhébbek a szabályok. Aztán eljutunk oda, hogy már nem is közbeszerzési eljárást, hanem beszerzési eljárást kell lefolytatni, ami ab ovo lehet egy három különböző reklámújságban, vagy webshopban bemutatott ugyanolyan paraméterekkel rendelkező termék közül kiválasztani a legolcsóbbat (?), aztán ügyesen le kell papírozni. És kész a beszerzési eljárás. Ne de ez most nagyon elnagyolt volt. A következő alkalommal innen szeretném folytatni, sokkal konkrétabban és esetleg példákkal illusztrálva a mondanivalómat.   

Költői a kérdés. Mindenki tudja, hogy mi is az a közpénz, bár nem hiszem, hogy bárki is azon gondolkodott volna, hogy definiálja. Közpénz tulajdonképpen az a pénz, amiből az állam, az önkormányzatok gazdálkodnak. Amiből támogatásokat, pályázati pénzeket juttattnak az arra érdemeseknek. Ami mégis közös jellemző, az az, hogy a közpénz az tőlünk, a közösségtől ilyen-olyan módon beszedett pénz, amit aztán az arra feljogosítottak felhasználnak, szétosztanak. Ezért fizetünk gyakorlatilag az élet szinte minden területén adót, illetéket, járulékot, büntetést... etc. Ezek a pénzek kerülnek abba a "nagykalapba", amiből aztán majd az arra feljogosítottak eldöntik, hogy mit és milyen mértékben finanszíroznak. 

Ami tehát bizonyos, hogy a közpénz semmiképpen nem azoknak a magánvagyona, akik végül eldöntik, hogy mire költik. Ezt támasztanák alá azok a különböző jogszabályokban rögzített rendelkezések, amelyek arra hivatottak, hogy megakadályozzák a közpénz kalapba való illetéktelen benyúlkálást. De mint minden szabály, ez is csak annyit ér, amennyit betartanak belőle. És valljuk be nagy a kísértés. Ott van az a sok pénz, aztán ott vannak azok a fránya szabályok is, amelyek hála a Jóistennek nem olyan túlságosan rigorózusak. És persze fontos arra is gondolni, hogy mi van ha lebukik valaki. Ilyenkor jön a kockázatelemzés. Mármint a döntéshozó személyes lebukásának kockázatáról szóló elemzés. Megéri-e lenyúlni a pénzt összevetve az érte kapható büntetésből származó veszteséggel. Azt hiszem, hogy egyelőre még pozitív a szaldó, azaz érdemes lenyúlni, mert több marad, mint ami veszik.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha vannak olyan jogszabályok, amelyek épp a közpénzek tisztességes felhasználását hivatottak biztosítani, akkor hogy a fenébe lehet mégis lenyúlni belőle. A válasz egyetlen szó: ésszel. Ugyanis nincs olyan szabály, ami teljesen kizárná annak a lehetőségét, hogy ki lehessen játszani. Pláne igaz ez ezekre a sokszor emlegetett közpénzek védelmét hivatott jogszabályokra. Kezdve az államháztartási törvénytől, befejezve a közbeszerzési törvényig és a hozzájuk kapcsolódó mindenféle sallang jogszabályokra. Itt is mindig megtalálható az a "hungarikum", amit kiskapu néven szoktunk emlegetni. Bár néha még kerítés sincs. De kiskapu az mindig van és lesz. És ami ezekben nagyon fontos: pártsemlegesek. 

A következőkben néhány olyan technikára szeretném a figyelmet felhívni, ami teljesen törvényesnek és szabályosnak tűnik, de az végeredmény mégis a közpénzekből való irányított részesedés. Ha érdekli a téma, akkor tartson velem.